Névadónk

Michiel Adriaenszoon de Ruyter

Hollandia, Vlissingen, 1607. március 24 – Siracusai öböl, 1676. április 29.


Rövid korleírás

  • „De Ruyter Mihály hollandi tengernagy. A szabadító”, ez áll a Debreceni Református Nagytemplom mögött található emlékoszlopra vésve. És a dátum: 1676. február 11. Ekkor szabadította ki flottája élén Michiel de Ruyter a még életben maradt 26 magyar protestáns lelkészt a nápolyi fogságból, akiket a pozsonyi törvényszék sok más társukkal együtt hazaárulás vádjával fogott perbe. Persze az igazi cél akkor, a hazai ellenreformáció csúcsán, egy katolikus uralkodóval az ország élén, a protestánssá lett magyarok megregulázása és katolizálása volt. Akik kitartottak hitük mellett és túlélték a sanyargatást, halálra ítéltettek. Az ítéletet azonban nem hajtották végre, inkább áthajtották a foglyokat az Alpokon, és Nápolyban eladták ?ket gályarabnak. Eközben már folytak a diplomáciai csatározások a Habsburg udvar és a protestáns országok között. Végül a hollandok úgy t?nt, meg tudtak egyezni a spanyolokkal. Nápoly akkoriban ugyanis spanyol kézen volt és az állandóan változó, mozgalmas európai politika úgy hozta, hogy Hollandia ekkor éppen Spanyolország szövetségeseként harcolt Franciaország ellen. A megegyezés tehát egyszer?nek t?nt, hiszen a spanyoloknak nagy szükségük volt a holland flotta segítségére.
  • A viszonylag kicsi és nem túl jól felszerelt németalföldi hadihajóknak az akkor már id?s, majdnem hetvenéves Michiel de Ruyter admirális volt a parancsnoka, aki túl volt már karrierje csúcsán. O ekkor igazi nemzeti h?snek számított, akinek az életrajzán javában dolgozott egy Gerardt Brandt nev? holland lelkész. Kivételes dolog volt, hogy egy egyszer? származású f?tiszt (De Ruyter ereiben nem csörgedezett egy csepp kék vér sem) sorsáról és tetteir?l még életében könyvet kezdjenek írni. De Ruyter volt Hollandia megment?je, aki a második (1665-1667) és a harmadik angol-holland háború (1672-1673) véres csatáiban megverte az angolokat, s ezzel biztosította a fiatal holland köztársaság függetlenségét, és ami legalább ennyire fontos volt, a holland kereskedelem zavartalanságát. Hiszen hiába volt Hollandia önálló állam az 1648-as westfáliai béke óta, gyakorlatilag egyfolytában küzdenie kellett szuverenitásának megörzéséért, és ebb?l a küzdelemb?l De Ruyter jócskán kivette a részét. Gyakorlatilag egész életét a tengeren töltötte, ennek legalább a felét hadihajókon. Az összes háborúban harcolt, amit hazája a XVII. században vívott. Emellett különösen szerény és vallásos férfiú hírében állott, akit emberei különösen szerettek és „nagypapának” [bestevaer] szólítottak.

  • Magyar vonatkozás

  • Az utolsó megbízatás, amit De Ruyter a köztársaság vezet?it?l kapott és kissé vonakodva bár, de elfogadta azt. A francia flottával kellett megütköznie Szicília partjainál és mellékesen kiszabadítania a magyar lelkészeket. Mindkét megbízatásának maradéktalanul eleget tett. A holland flotta 1676. február 10-én érkezett Ischia szigetére, ahol a spanyol alkirály köszönt? levele várta az admirálist. Az alkirály tudatta vele, hogy barátsága jeléül szabadon fogja engedni a magyar lelkészeket. Még aznap este megjelent a nápolyi holland követ De Ruyter hajóján és közölte, hogy a magyarok szabadok. Másnap, mikor a flotta Nápoly el?tt horgonyt vetett, a hollandok már tudták, hogy a hír a magyarok szabadon bocsátásáról hamis volt. Az alkirály népes kíséretével a holland zászlóshajóra jött, hogy tiszteletét tegye és hízelegjen De Ruyternek, valójában azonban csak id?ot akart nyerni. Az admirális kabinjában négyszemközt beszélt az alkirállyal és rámutatott, hogy most már éppen ideje beváltania szép ígéreteit, és valóban szabadon engedni a magyar lelkészeket. Az alkirály nem mert egyedül cselekedni, jóváhagyásra várt a spanyol udvarból és Bécsb?l is. De Ruyter csalódásának adott hangot emiatt, s erre állítólag az alkirály azzal hozakodott el?, hogy most nyomban elengedi a magyarokat, ha az admirális megígéri, hogy nem spanyol vagy habsburg felségterületen rakja ?ket partra. Ebbe az admirális gyorsan beleegyezett és Westhovius holland lelkész vezetésével nyomban három csónakot küldött a gályákhoz, ahol a 26 életben maradt magyar protestánst kiszabadították és a holland zászlóshajó, az Eendracht [Egység] fedélzetére vitték ?ket. A kilenc hónapos raboskodás miatt lefogyva, meggyötörve, korbácsütésekt?l sebesen, rongyosan került a 21 református és 5 evangélikus lelkész a holland hajóra, ahol De Ruyter is fogadta ?ket. A látványtól megrendülten írja az admirális: „szörnyen, nyomorultul néztek ki, rongyos ruhájuk alig fedte testüket, valóban olyanok voltak, mint a rabszolgák a gályákon.”
  • Az admirális rövid beszédet tartott nekik a vallási tolerancia jelent?ségér?l és hogy a jöv?ben nekik (reformátusoknak és lutheránusoknak) emlékezve közös szenvedésükre, össze kell tartaniuk. Ezután a flotta különböz? hajóira kerültek a prédikátorok, ahol ruhával és élelemmel látták el ?ket. Március 25-én (De Ruyter 69. születésnapja után egy nappal) átszálltak egy angol hajóra, ami Velencébe vitte ?ket. Innen Európa protestáns országaiba mentek, hiszen Magyarországra egyel?re nem térhettek vissza.

  • Életrajz

  • Egy Dél-nyugat hollandiai kiköt?városban, Vlissingenben született 1607. március 24-én egy sörkihordó fiaként, a holland függetlenségi háború (1568-1648) közepén és ekkor még csak Michiel Adriaenszoonnak hívták. 1633-ban kezdi magát Machgyel Adryaensen van Vlyssingennek nevezni. Nevében a „van Vlyssingen”, a szül?városára való utalás ebben a korban nem volt szokatlan dolog. Mint Machgyel Adriaense Ruyter eloször 1635-ben írta alá az egyik hajónaplót. A Ruyter nevet valószín?leg nagyapja iránti tiszteletb?l vette fel, aki a holland köztársasági seregben a lovasságnál szolgált (ruiter hollandul lovast jelent). Ebb?l lett végül a híres Michiel Adriaenszoon de Ruyter név. Az ifjú Michiel állítólag egyáltalán nem volt jó tanuló, s?t el sem végezte az iskolát, mert pocsék magaviselete miatt kicsapták. Aztán ugyanezért abból a kötélver? m?helyb?l is elzavarták, ahol dolgozott. A Vlissingeni Múzeumban a mai napig mutogatják azt a kötélver? kereket, amelyen az ifjú De Ruyter állítólag dolgozott. Alig volt tizenegy éves, mikor hajóra szállt és hajósinasként kereste kenyerét. Végigjárta a tengerész-szamárlétrát és végül kapitány lett bel?le. Közben beállt a hadseregbe is, ahol a tüzéreknél és a muskétásoknál szolgált. 1622-ben, tizenöt évesen részt vett szül?városa Vlissingen védelmében, amit a spanyolok ostromoltak. Ezután ismét tengerre szállt és volt bálnavadász, keresked? de szolgált hadihajókon is, melyek f?leg a kereskedelmi flotta védelmét látták el. Sikeres üzletember lett bel?le, saját hajóin a fél világot bejárta. Negyvenöt éves korára olyan vagyonra tett szert, hogy elhatározta, nem folytatja tovább mesterségét, letelepszik, visszavonul és vígan megél vagyona kamataiból. Ekkor n?sült harmadszor (els? felesége 1631-ben, második felesége 1650-ben halt meg, ekkor négy gyermeke volt). A nyugodt, szárazföldi, családnak szentelt életb?l persze semmi sem lett. 1651-ben az angolok meghozzák a hajózási törvényt (navigation act) és rá egy évre kitör az els? angol-holland háború. De Ruytert felkérték, hogy vegyen részt a hadiflotta irányításában, amire némi szabódás után, Johann de Witt, a köztársaság els? emberének nyomására igent mondott. 1654-tol flottaparancsnok-helyettes lett és családjával együtt Amsterdamba költözött. A gyerekei és a felesége ugyan nem sokat látták, mert állandóan harcolt valaki ellen, a holland érdekeket védve: az angolok ellen, algériai kalózok ellen, a svédek ellen Gdansknál, a portugálok ellen, a sonti csatában felszabadította Nyborgot Funen szigetén, amiért III. Frigyes dán király nemesi címet adományozott neki. Nyugat-Afrika partjainál a britek ellen küzdött, akik holland kereskedelmi lerakatokat foglaltak el. Ezeket sikeresen visszaszerezte és ezzel továbbra is biztosította a holland rabszolga-kereskedelem folyamatosságát. Ezt az utókor nem vette t?le jó néven, de akkoriban más volt az ilyen jelleg? kereskedelmi tevékenység megítélése. A második és harmadik angol-holland háborúban De Ruyter határozott, néha vakmer? akcióival gy?zelemre segítette a holland flottát. 1672-ben a „katasztrófák évében”, mikor Anglia, Franciaország, a Kölni Érsekség és Münster egyszerre támadtak Hollandiára, De Ruyter akadályozta meg az ellenséges angol-francia egyesült flotta partraszállását, és ezzel szavatolta hazája biztonságát a tenger fel?l. Ekkor már nem csak flottaparancsnok volt, hanem ünnepelt nemzeti h?s is, aki a tengernagyi posztról korára hivatkozva újra és újra lemondott, de a köztársaság vezet?i nem engedték visszavonulni. Hollandiának szüksége volt rá.
  • 1676. április 22-én ütközött meg a francia flottával Messinánál. Ez volt élete nyolcadik nagy tengeri ütközete, amelyben tengernagyként vett részt. Els? csatáját éppen 35 évvel ezel?tt vívta a spanyolok ellen, most pedig a spanyolokkal együtt harcolt. A hollandokat egy rosszul felszerelt, rosszul kiképzett, alig 10 hajóból álló spanyol flotta „segítette” a franciák ellen. A csatában De Ruyter az Eendracht parancsnoki hídján állva osztogatta utasításait, mikor egy ágyúgolyó mindkét lábán megsebesítette (bal lábfejét leszakította, jobb bokáját szétroncsolta). Miután bevitték a kabinjába és Callenburgh kapitány átvette a parancsnoki teend?ket a csata folyamán De Ruyter mindig üzenetek formájában próbált segíteni helyettesének. Hiába, mert a csatát elvesztették. A franciák ugyan hasonló veszteségeket szenvedtek, mint a hollandok, de stratégiai szempontból ok voltak a gy?ztesek. A holland flotta maradéka a Siracusai-öbölben kötött ki. De Ruyter egy heti szenvedés után, április 29-én este halt meg. Testét bebalzsamozták, és Hollandiába vitték, de a temetésre majd egy évig várni kellett. 1677. március 18-án Amszterdamban helyezték örök nyugalomra.
  • De Ruytert egy egész nemzet gyászolta, ezért is lett Hollandiában (a 2006-os Rembrandt év után) a 2007-es év Michiel de Ruyter emlékév az admirálisról szóló el?adások, konferenciák, kiállítások és publikációk végtelen sorával.